2012. szeptember 19.

Programajánló - Alternatív jövő c. előadásra

Szeretettel látnak mindenkit a szervezők az Alternatív jövő című előadáson. 
Tagunk, Gerő Ambrus részvételével és ajánlásával!
helyszín: Sunset Cafe, Csanády u.17, Budapest, Hungary, 1132
időpont: 2012 szeptember 21. péntek, 18:00 - 21:00

A program az alábbi előadásokat és témafelvetéseket tartalmazza:
Tóth Árpád - Ember, mint láncszem a múlt és a jövő generációi közt
Gerő Ambrus - Jövő alternatíva a kapitalizmus helyett - A projekt alapú társadalom

Előadók:
Tóth Árpád, a fenntartható emberi életformák kutatója. A történelmi korok tapasztalatainak életmód technikáit tálalja új köntösben, a mai kor emberének. A multidiszciplináris szempontok alapján a bölcselettől a technikán át egészen a kézművességekig. Az ember mint egyén és mint közösségi lény túlélését korunk kihívásai közepette a fent említett hárma s szempontba helyezi. A megoldásokat azonban már közösen fogjuk kitalálni.

Gerő Ambrus - Festőművész szakosként végzett a Pécsi Tudományegyetemen. Diplomája kézhez vétele után azonban rögtön meg is szakította a művészettel való kitüntetett "törődést," el kezdte kutatni, hogy hogyan szabadíthatná fel magát az emberiség nagy része a sivár munka alól. Az előadás az olyan eddigi kezdeményezésekre, társadalmi jellemzőkre tér ki, melyek irányt adhatnak egy emberiséget összekötő hálózat létrejöttére, melyben az egyének projektről projektre vándorolva fedezhetik fel hivatásaikat. Hogyan szüntessük meg az unalmas, sivár, megalázó munkát? Hogyan juthatna az emberiség minden tagja önmegvalósító munkához? Milyen politikai és okatatásügyi változásokat generál ez a berendezkedés? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatására várják a közönséget.


Az előadás ingyenes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése