2013. január 31.

Bizalom utózöngék, 1.rész: Éneklő folyó (Halász Margit regényéből)

A Bizalom esten készült fotókat hamarosan közkinccsé tesszük. Inspiráló esemény volt, közönségünk kérésére előadóink felolvasott szövegei következnek. 
Az első Halász Margit tollából származik.



Halász Margit:

ÉNEKLŐ FOLYÓ
(regényrészlet)


      Jó pár héttel később a halak is torkukszakadtából visítottak, de a Tisza, ez a mindent magába fojtó, büszke, akaratos asszony, amíg csak bírta, tussolta az ügyet. Miért hozná ő éppen az emberek tudomására, hogy az a keserűmandula-szagú, rendkívül mérgező színtelen folyadék, amivel megfertőzte az ember, súlyosan megbetegítette. Kinek is panaszkodhatna? Hisz egyik ember olyan, mint a másik, neki már nincsenek illúziói, őt már annyiszor csapták be, mérgezték és csalták meg, hogy nem is tudja, mit gondoljon az emberről. Szóval Tisza asszony ágynak esett. De úgy, mint még soha. Lázas lett, kiütéses, s hajnalonként fájdalmában éles, visító csobbanásokkal panaszkodott a fellegekben járó napnak. A nap azt mondta, legyen türelmes, ne hibáztassa az embert, az ember már csak ilyen, különösen édes neki olyan dolgot cselekedni, melynek következményéről halvány lila gőze sincs. Ez tény és kész. Már a Kertből is ezért zavarták ki. Az egyetlen dolog, amit tehetett szegény folyó, hogy örvényei és áramlatai segítségével riasztotta a pundrákat, dévérkeszegeket, laposkeszegeket, szilvaorrú keszegeket, pirosszárnyú keszegeket, jászokat, nyurgapontyokat, kecsegéket, harcsákat, süllőket, durbincsokat, angolnákat, balinokat, domolykókat, márnákat, menyhalakat, galócákat, compókat meg a többit, hogy meneküljenek, meneküljenek a vészkijáraton, azaz a mellékfolyókon felfelé. A menekülés megszervezését az öreg álmatlan harcsára bízta, akinek a fején kis horpadás jelezte a mobiltelefonos affért. A katasztrófavédelem főnöke nem tudott két hét alatt annyit tenni a mentés érdekében, mint az öreg harcsa egyetlen óra leforgása alatt. A torlódás elkerülése végett elrendelte, hogy domolykó maradjon domolykó mellett, márna csatlakozzon a márnához, süllő a süllőhöz et cetera, a hozzájuk legközelebbi mellékfolyó torkolatáig ússzanak, várják be egymást, és ha mindenki megvan, csak akkor induljanak. Tisztára, mint az emberek, panaszkodta a Tiszának az öreg harcsa, mennek a saját hülye fejük után. Hiába rágta a fülükbe az öreg, mit tegyenek, hova, merre, meddig menjenek, hiába állított fel számukra szabályokat, képtelenek voltak betartani. Egy fiatal tüzes szilvaorrú keszeg a tiltás ellenére, árral szemben, képes volt száz folyami kilométert úszni, csak azért, hogy szerelmével, egy menyhallal együtt szökhessen. A csonka családoknál a kishalak kavarták fel legjobban a vizet, nem tudták, hogy most az apjukkal vagy az anyjukkal tartsanak. A legtöbb galibát a vegyes házasságokban élő halak okozták. Ezek nem néztek se mellékfolyót, se uszonyt, csakis párban tudták elképzelni a menekülést. Aztán megtörtént az, amitől az öreg harcsa legjobban félt, a halrajok nem várták be egymást, egyesek kis csapatokba verődve nekivágtak a mellékfolyóknak. Lett ám olyan káosz meg pánik, mint ide hat hét. A fuldoklásuktól szinte nyögött a folyó, s pár perc elteltével a haltetemek eltorlaszolták a mellékfolyói leágazásokat. Fehérlett a Tisza a felfordult halak hasától, s a halászok kis ladikjaikban zokogtak. De nemcsak a halászok zokogtak, hanem egész Kandicsfalva, a Muskotály-kert elvadult gyümölcsfái, Csonkamalándok százéves füzei, a Sumadinka-erdő összes tölgye és madara, a Rohodi aprós ébredő siklói, a Kis irtás őzei éppúgy, mint Mátyusék két szerelmes malackája. Évekkel később egy asszonyszőtte zsáknyi Tiszába lapátolt sóhaj után, egyik halászfeleség azt találta mondani, hogy ő a ciánozás hónapjában a saját könnyeivel áztatta be az ura ruháit. Jó vicc, mondta Izaura a Cápa kettőben, jó vicc, honnan a fenéből lett volna annyi könnye? Mért?, felelte Rumcájsz, nem mindenkinek gyűlik úgy fel a heti szennyese, mint neked.
     Tisza asszony nyár elejére gyógyult fel. A mellékfolyókba menekült halak lassacskán visszamerészkedtek, az öreg harcsa is megtalálta a fészkét, és csodák csodája, Mari mobiltelefonját sem rágta meg az idő vasfoga, kijelzőjével az iszapba fúródva várta haza új gazdáját. És az új gazda jött, de alig pihente ki a mentési munkálatok fáradalmait, egy újabb feladatot varrt nyakába a Tisza, értesítse a környéken élő harcsákat, hogy a hétvégi horgászversenyen kuttyogatás is lesz. Ne dőljenek be a szépen szóló fáknak, a pengő szerszámoknak, az elloccsantásoknak. Az egész egy nagy színjáték, hogy őket nászra ingerelje. Nincsenek ott semmiféle tűzrőlpattant harcsalányok, csak úszós, ólmos botok, melyek zsinórjáról kagylóbeles csalik lógnak a mélybe. Tehát ha jót akarnak maguknak, gyakorolják az önmegtartóztatást.

Elhangzott a QWERT Egyesület Bizalom tematikus estjén, 2013. január 29-én, a Nyitott Műhelyben.
Halász Margit Éneklő folyó c. regénye a Geopen Kiadó gondozásában jelent meg.

A szerzőről bővebben itt:
https://www.facebook.com/halaszmargit    és itt:   www.halaszmargit.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése